10.Fejezet - Megbilincselt vágyak

A toll végét ütögetem az asztalnak miközben türelmesen várom, hogy megérkezzen az eseményszervező. Unalmamban ásítok egyet, majd papírjaimmal kezdek el babrálni. Kopogást hallok s felpattanok székemből. Egy nő lép be, kezében fehér mappával. Felém igyekszik és kezét nyújtja miközben üdvözöl.

- Victoria vagyok, ön Louis Tomlinson?

- Igen- válaszolom azonnal.

- Meghoztam az iratokat és a terveket - lerakja az asztalra a mappát majd kinyitja s ugyanolyan lendülettel kirántja a legfelső papírköteget. Képek sokasága tárul elém szöveggel fűszerezve; a helyiség kinézetét mutatja be. Letisztult színek és egyszerűség jellemzi. Beszélni kezdett, először csak lassan magyarázott közben mutogatott a lapokon, majd egyre hevesebben folytatta. Végül már követni sem tudtam, szóval ahelyett, hogy szavain tétlenkednék inkább hagyom, hogy elszárnyaljon a képzeletem. A fiókom nézem és csak ekkor döbbenek rá, hogy nyitva van. Nem én hagytam így. Tekintetem az irataimon legeltetem, próbálok rájönni, hogy mi hiányozhat. Aztán rádöbbenek, hogy mindenem megvan, semmi sem hiányzik. De akkor mégis ki járhatott itt?

Gondolatmenetemből az ajtó hangja zökkent ki, mely mögül Genevieve lép ki. Amint meglátom, elakad a szavam, a torkom összeszűkül. Fekete csipkés ruhája kiemeli tökéletes testét, magassarkúja által most magasabbnak tűnik. Szemeim nem veszem le róla, a papírokat csak lerakja aztán halványan rám mosolyog. Miért teszi? Haragszik rám és nekem is ezt kéne tennem, legalábbis elméletileg én is dühös vagyok rá.

Belépek az épületbe, a hangfalakból kellemes zene szól. Az emberek üdvözölnek, kezet fognak velem és a rendezvényt dicsérik. Elveszek az egyik pincér tálcájáról egy koktélt, majd lassan belekortyolok. Az emberek sokasága közt Genevievet pillantom meg s félrenyelem az italom. Nem tudom, hogy mindez azért van-e mert egy másik férfival táncol vagy pedig az eszméletlenül dögös kinézete miatt.

Ahogy a közelébe érek megköszörülöm a torkom, melyre felém fordul, a férfi pedig eltűnik.

- Oh, hát itt vagy Genevieve - mosolygok rá szarkasztikusan.

- Ahogy látod Louis - Szájához emeli poharát s halvány fintor mutatkozik arcán a keserű íz miatt - de elmehetnél.

- Miért mentél el tegnap?

- Pont te kérdezed?! Nem én randizgatok úgy, hogy van barátnőm. - Csattan fel.

- Mi a francról beszélsz? Nem is randi volt!

- Nem vagyok kíváncsi rád, menj innen Louis! - Förmed rám.

- Csak, hogy tudd utállak! - Mondom a helyzethez képest nyugodtan.

- Sosem gyűlöltem nálad jobban senkit.

- Az összes létező agysejtem utál téged! - Felhorkanok majd dühösen elsietek.

Már éjszakába borult az ég, csillagok tűnnek elő a feketeségben, a hold bevilágítja a környéket. Telihold van.

Az elmúlt két órát a lépcsőn üldögélve töltöttem el. Felsóhajtok mikor egy kezet érzek meg vállam környékén.

- Hát haver, voltam már jobb bulin is!

- Oliver mint mondtam ez nem egy buli - kissé dühösen hangoznak el szavaim, de ő csak leül mellém és zsebéből egy csikket vesz elő.

- Jó akkor nem buli - Széles mosoly hagyja el száját mielőtt fogai közé nem szorítja a cigarettát. -Kérsz? - Felém nyújtsa a dobozt amiből egy szálat húzok elő. Mélyen beleszívok s a füst szétáramlik környezetünkben. Oliver tekintetét Genevieven legelteti, végigmér rajta minden négyzetcentimétert.

- Ki ez dögös csaj? - kérdezi tekintetét le nem véve róla. - Remélem nincs pasija.

- Vidd innen, mindegy milyen módszerrel, csak vidd innen! - Idegesen pillantok a földre és tekintetem egy ideig ott is marad.

- Miért, mi történt köztetek?

- Lényegtelen - vágom rá. Mielőtt Oliver megszólalhatott volna Genevieve már le is ült közénk.

- Te is unod már? - kérdezi.

- Ha Louis máskor rám bízza, biztos nem lesz ilyen unalmas. - Egy kaján mosoly látszódik ajkain.

Megköszörülöm a torkom, de végül nem mondok semmit.

Néhány percig csendben ülünk, viszont Oliver egy csikket húzz elő s a lány felé nyújtja. Csak megrázza a fejét viszont Oli tovább erősködik.

- Bátran. Feldobja a hangulatot.

- Füves?

- Gyenge.

Rossz ötlet, rossz ötlet, rossz ötlet, végig ez jár a fejemben. Genevieve nem bírja az ilyeneket, az italnál már rájöttem s most sem lesz másképp. Mindössze egyet szív belőle és azonnal elborul az agya.

Elveszi, a végét meggyújtja majd beleszív, melynek hatására köhögni kezd, viszont ezután már tökéletes ritmusban teszi. A füst szétáramlik körülötte és a kép - amit nyújt - leginkább egy festményre emlékeztet. Jól áll neki, igazán jól. Szóra nyitom a számat, hogy mondjak valamit, de semmi sem jut eszembe, így inkább csendbe maradok. Az órámra nézek s csak most veszem észre, hogy mennyi az idő.
- Haza megyek - jelentem ki, majd felállok.
- Már is? - kérdezi Oliver. - Te vagy a szervező. 
- Rád bízok mindent - sóhajtok. 
- Attól, hogy itt vagyok még nem feltétlen kell elmenned - szól közbe Genevieve. Oliver kérdő pillantást vet ránk.
- Komolyan, mi történt köztetek?
- Elegem van belőled Genevieve! - csattanok fel. - Ha éppen nem a kis kalandunk a problémád, vagy az, hogy a főnököd vagyok, akkor kezdesz el kombinálni. Egyszerűen csak kikészítesz! Mindössze egy hete dolgozol nálam, mégis... - keresem a megfelelő szót, de mielőtt megtalálhatnám megszólal. 
- Akkor rúgj ki! Nem lennék nagy veszteség, ugye? - kiabál majd gyorsan elsiet s én is így teszek, mindketten az ellenkező irányba megyünk. Dühösen beülök az autómba, magamra csapom az ajtót, majd sietősen elhajtok. 

Körülbelül három óra telhetett el azóta, hogy eljöttem a rendezvényemről és vissza is értem. Mindössze megakarok bizonyosodni arról, hogy minden rendben van-e s reményeim szerint mindenki el is ment. Benyitok, a zene halk hangja csapja meg fülem s megforgatom a szemeim. Ezek szerint még vannak itt. Körbemegyek, először a folyosón majd át egy kis szobába onnan az előtérbe de nem látok senkit. Hirtelen egy nevetést hallok, mintha azon szórakozna, hogy nem találom. A konyha felől jön a hang. Elindulok arra és egy pillanatra eláll a szavam.
Genevieve a pulton áll, egyik kezében whiskys üveget tart másikban meg füves cigit fog ujjai között. Már teljesen kifordult önmagából és kezdem belátni, hogy hiba volt adni neki egy szálat is.
- Mit csinálsz itt? - kérdezem óvatosan.
- Csak megiszom a maradékot - emeli fel a whiskyt és részegen felnevet.
- Add ide az üveget! - szólok rá viszont lázadása jeléül újból belekortyol. Csípőjét elkezdi ringatni, szív a cigarettából majd a pulton elnyomja. A whiskys üveget lerakja majd pólója szegélyéhez nyúl s leveszi magáról. Gyorsan elrakom az üveget mielőtt újból beleihatna. 

- Gyere le onnan - kérlelem. 

- Mégis miért? - jobban elkezdi rázni magát, alsó ajkam beharapom és próbálok nem szólni semmit. 
- Leesel - válaszolom, amely nem volt kizárható ok állapotát nézve. 

- Jól van. Gyors tempóban ül le a pultra, de annál lassabban húz magához. Lábait körém csavarja, ujjait hajamba fúrja s óvatosan megcsókol. 

- Nem - utasítom vissza. Hangom halk, szinte már megkínzott. 

- Miért nem? - kezeit végighúzza enyémen, ajkait nyakamra nyomja, tenyerem hátára vezeti. Vissza kéne fognom magam. Fogd magad vissza Louis! Gondolataim csak azon járnak, hogy nem hagyhatom ki ezt az alkalmat, de nem lenne helyes Genevievet nézve. Egyáltalán nincs magánál. De a francba is! Mikor érdekelt engem az erkölcsösség? Ne most kezdjek el ezzel foglalkozni, ki kell használnom az alkalmat. Hevesen megcsókolom, érzem az alkohol és a cigaretta keverékének ízét, amely megőrjít. Olyan vad mégis csodálatos. Hajába túrok másik kezemmel csípőjébe markolok és nyakát csókolom. Úgy érzem többet akar. Elterjed bennem a játék iránti vágy. 

- Mi lenne, ha valami érdekesebbet csinálnánk? - suttogom fülébe, hangom tele van erotikával.
- Bármi, ami sikításra késztet - sóhajt fülembe. Fenekét megfogom majd elemelem a pultról és az emelet felé indulok. Van egy szoba odafenn, azt hiszem ki kell használni. Az ágyra rakom, pólómat leveszem s minden elölről kezdődik. Vad csókolózás, forró érintések jellemeznek minket. Végül már csak néhány ruhadarab választ el minket. Felállok és a fiókban kezdek el kutakodni. Kíváncsian vár Genevieve. Egy bilinccsel fordulok felé arcán pimasz mosoly tűnik fel. 

- Van bilincsed - állapítja meg. Kezeit az ágy karfájához rakom és odabilincselem. 
- Van ám - mosolygok rá. Ujjaimat bugyija köré fonom és lassan húzom le róla. Hallom, ahogy légzése gyorsul, mellkasa sűrűn emelkedik. 

- Ez csak egy játék - suttogom fülébe majd beleszívok mellébe. Becsukja a szemét ahogy egyre közeledek felé.

- El is oldozhatlak - ajánlom fel neki de nemlegesen rázza a fejét. Nem húzom tovább az időt, hallatt egy sikolyt majd mindketten az élvezetbe merülünk.

9. Fejezet - Letépett liliomszálak

Ingerülten sietek Louis irodája felé, kettesével veszem a lépcsőfokokat, így gyorsabb mintha lifteznék. Magassarkúm kopogása visszhangzik az üres folyosón, amely még jobban felbosszant. Kopogás nélkül nyitok be irodájába. 

- Dühösnek tűnsz - fordul meg székével, mintha már várt volna rám. 

- Tudtad, hogy jönni fogok? - vonom kérdőre. 

- Szerintem még a következő szomszéd is számított rád Genevieve - egy kaján mosoly húzódik végig ajkain.

- Mindegy - váltok témát. - Örülök, hogy van telefonod Louis - térek egyből a lényegre egy szarkasztikus vigyorral arcomon. 

- A tegnapi hívásodra gondolsz? - nem úgy tűnik, mintha különösképpen érdekelné, kezeivel játszik, néha-néha megillet a pillantásával, majd figyelme újra ujjaira terelődik vissza. Ezek szerint tudta, hogy hívtam, látta, de nem érdekelte. 

- Akkor miért nem vetted fel? - kérdezem dühösen. 

- Elfoglalt voltam - elfoglalt? - Újabb ribanccal töltöttem az éjszakát. - Egy féloldalas mosollyal illet meg. 

- Újabb? 

- Mire célzol? Hogy te voltál az egyik? Nem Genevieve, te már a sokadik voltál.  

Kezem óriásit csattan arcán, mosolya eltűnik és a piros kézlenyomatomat érinti meg. Kiviharzok a helyiségből még táskámért befutok irodámba majd az épületet is elhagyom. Nincs ehhez türelmem, sem Louis-hoz sem a hozzászólásaihoz. 

Hirtelen ébredek fel a kopogásra az ajtómon, mely még egy perc múlva is kitartóan zajong. Gyors tempóban a tükör felé vonulok s kusza tincseimet fülem mögé rejtem, majd ujjaimmal átfésülöm lefelé menet. Megmarkolom a kilincset és lassan, komótosan nyitom ki az ajtót, melyet azonnal meg is bánok mikor meglátom a személyt. Hangosan sóhajtok s dühöm azon nyomban visszatér. - Louis, mit keresel itt? - mellkasom előtt összefonom kezeim és kérdő pillantást vetek rá.

- Bocsánatot szeretnék kérni. Genevieve, amit mondtam nem gondoltam komolyan.

Valóban? Nekem igazán valósnak tűnt, ellenben ezzel a bocsánatkéréssel. 

- De, komolyan gondoltad. - Lassan elkezdem becsukni az ajtót viszont Louis megállítja kezével.

- Nem! - tiltakozik azonnal. - Megbántam, hogy kihasználtalak. Bárcsak visszaforgathatnám az időt.

Hosszas csend következik, mindketten csak nézzük egymást. Szemében valamiféle remény csillagot látok és kezdem elhinni neki amit mond. Nem Genevieve! Rosszul teszed. Letelik egy perc, majd kettő és már a harmadik kezdődik mikor megszakítom a szemkontaktust és a földet kezdem el bámulni.

- Van egy ötletem - széles mosollyal mondja.

- Mi? - képtelen vagyok nem mosolyogni vele együtt, akármennyire is próbálom visszatartani.

- Töltsük együtt a délutánt, ismerjük meg jobban egymást.

- Kizárt! - ellenkezem. - Munkán kívül nem lógok veled Tomlinson!

- Gen, légyszíves. - Kezét felém nyújtsa melyet csak hosszas gondolkozás után fogadok el.

- Jó, legyen. - Sóhajtok. - De a nevem Genevieve! - nevet és csak ekkor veszem észre, hogy még mindig fogjuk egymás kezét. Gyorsan kiszabadítom enyémet, fejemet felemelem s kihúzom magam.

- Akkor most menj. Majd találkozunk. - Mondom és becsukom az ajtót, tenyeremet még egy ideig a kilincsen tartom és sóhajtok egyet. Nincsenek bennem érzések, semmi sincs a fejemben, talán egy cseppnyi félelem, de semmi több.

Már nem tudom mióta ülhetek itt Louist várva, talán negyed óra telhetett el. Ujjaimmal dobolok az asztalon azon gondolkozva, hogy elmenjek-e vagy várjak még egy kicsit. Megnézem a telefonom újból, körülbelül ebben a percben ötször nézhettem meg az időt. Végül sóhajtok, majd felállok és a pult felé sétálok.

- Eszpresszót kérek – sóhajtok. Feldühít a tudat, hogy én tettem ezzel neki szívességet viszont cseszett eljönni.

Rákönyökölök a pultra miközben a kávémra várok és előkeresem a pénztárcámat. A pultos mondja az összeget, gyorsan kiveszem a tárcámból majd felé nyújtom, de még mielőtt elvehetné valaki visszahúzza kezem. Louis áll mögöttem egy nagy mosoly húzódik végig ajkain, s dühöm elmúlik.

- Még egyet kérnénk. - mondja majd a pénzt a pultra rakja. - Gyakran kések – néz rám.

- És sokat – állapítom meg. Megfogom a csészét majd egy asztal felé sétálok. Az ablak mellé, a sarokban néztem ki egy helyet magunknak. Leülök, táskámat a fal felé a szék karfájára helyezem.

- Szóval miről akarsz beszélni?

- Mindenről. Rólad. - Mondja határozottan.

- És rólad – egészítem ki, melyre rám mosolyog. - Kezdjük a ma reggel-el – kortyolok bele kávémba.

- Már mondtam, hogy sajnálom – sóhajt.

- Nem arról van szó – megrázom a fejem. Felvonja Louis a szemöldökét. - Hanem arról, hogy azóta amióta megtörténtek a dolgok... - elakadok, fogalmam sincs hogyan folytassam. Az eszpresszómat nézem, lötyögtetem a poharamban.

- Azóta mindössze kétszer álltunk le beszélgetni. - érvel. - Mit akarsz igazából mondani Genevieve?

Fejemet tenyerembe támasztom, úgy teszek mintha nem figyelnék rá. Megböki a kezem így kénytelen vagyok ránézni.

- Csak annyit, hogy különleges pillanatnak kellett volna lennie. - Átkeverem kávémat és nem nézek Louisra.

- Úgy érted, hogy...?

- Úgy – mondom. - De nem is tudom, hogy ezt miért mondom el neked – megrázom a fejem és az órámra nézek mintha sietnék valahova. - Mennem kell.

Felállok és az ajtó felé indulok.

- Genevieve várj! - kiált utánam Louis, de figyelmen kívül hagyom. - A táskád! - erre már visszafordulok. Felém lépdel és átnyújtja, szemét végig vezeti rajtam, tekintetünk egybeolvad.
- Sétáljunk - mondja mosolyogva. Bólintok és elindulunk.
Kellemes tavaszi idő van; a nap lágyan melegíti a levegőt, egy gyengéd szellő simít végig hajamon. Virágok és fű illatát érzem, az autók zúgása kellemes alapzajként társulnak a természethangjaihoz. Louis gyors tempóban magyaráz valamit, de nem tudom követni, így inkább közbeszólok. A lassú, értelmetlen beszédből időközben egy szórakoztató társalgás lett s ez az első, amikor feleszmélek arra, hogy értelme volt eljönni. Csak beszélgetünk a semmiről, nevetünk és élvezzük egymás társaságát.
Egy nő halad felénk: hosszú gesztenyebarna haja van, arcát szeplők tarkítják és karcsú alakját még inkább kiemeli a térdéig érő - fekete - dressz amit visel. Magas, legalábbis biztosan magasabb mint én, s erre még inkább rásegít a magassarkú, melyet visel. Nem ismerem viszont ők biztosan ismerhetik egymást. Talán túl jól. Boldogan siet Louis felé s öleléssel üdvözlik egymást. Ennyi volt - gondolkodok. Nem úgy tűnik, mintha szimplán csak barátok lennének, még egy perc elteltével is szorosan ölelik egymást. 
- Gondolhattam volna - nevetek fel szánalmasan. - Köszönöm a napot Tomlinson, igazán köszönöm. 
Azzal a lendülettel el is sietek mellette. 
- Mi van? - Louis értelmetlenül figyel, még akkor is mikor hátranézek. Nem törődve vele, dühösen távolodok. 


Ismételten sajnáljuk, hogy ilyen sokat késett ez a rész, de úgy gondolom, hogy elég valós magyarázatunk van. Ez pedig az iskola. Végzős években sajnos többet kell tanulnunk mint azt gondoltuk volna, és szokás mondani, hogy jó munkához idő kell. Ezért mi is próbáljuk inkább eltolni a részek érkezését, minthogy egy sablonos részt közzé tenni. Reméljük megértetek minket! Ha minden igaz téli szünetben érkezik a 10. rész is! Kellemes ünnepeket!
xoxo Fizzy S. 

8. Fejezet - Telefonhívás

Csábító tekintete találkozik enyémmel. Hosszú szőkés barna tincseit füle mögé rakom majd megsimítom puha arcát. Kezeim dereka vonalára teszem majd lassan a falhoz nyomom. Combját oldalamnak dörzsöli miközben nyakát nedves csókokkal ajándékozom. Csupán halk nyögésekkel válaszol. Erőteljes mozdulattal szétszakítom ingét mellkasa környékén.
- Akarod, hogy táncoljak neked?- Halkan fülembe mormolja majd mielőtt válaszolnék elkezdi ringatni a csípőjét. Megfogva kezeim fenekére teszi majd még közelebb húz magához, hogy megcsókoljon. Hirtelen ereszkedik ki fogásomból és az ágyra húz engem, leülök a szélére. Háttal állva nekem ismét rázni kezdi a csípőjét. Lassan cipzárazza ki fekete szoknyáját ami később a földre hullik. Már szinte csillognak szemeim fehérneműje láttán, vékony lábait sötét csipkés harisnya fedi. Lerúgja magas sarkú cipőjét, egyik kezét felemeli míg másikkal végig simít rajta, válla fölött hátranéz.
Különböző mocskos gondolatokat játszódnak le fejemben, sok mindent csinálhatnék vele. Igazán sok mindent. Felállok, felé közeledek, derekát átölelem majd arcát magam felé fordítva csókolom meg. Kezeim között megfordul és hajamba túr, közben az ágy felé tol, melyre hamarosan le is fekszek. Ő jön fölém, csípőmre ül s csókolni kezd. Harisnyája szegélyére rakom kezem majd combját kezdem el simogatni.
- Tetszik a combfixed - féloldalasan mosolygok rá ő pedig kuncog majd újra rám dől. Hajamba túr, én pedig derekánál fogva oldalra billentem, térdeit felhúzom, ujjainkat összekulcsolom és állvonalát csókolom tovább. Kezeit pólóm alá csúsztatja és felfelé kezdi húzni majd eldobja az egyik sarokba. Nadrágom feszülni kezd, s egyre jobban kényelmetlenül érzem magam benne. Gyors mozdulattal kigombolom majd a többi ruhára dobom.
- Kibaszott életbe nagyon kívánlak!
- Mi tart vissza?- Hangja halk és kissé félénk. Felülök az ágyon és halántékom kezdem dörzsölni. A fejembe emlékképek jelennek meg arról az estéről. Gondolataim két puha kéz űzi el ahogy a hátamon érzem őket.

- G - ejtem ki nevét. Arcom fogva közelebb húz magához és forró, vad csókba kezdünk.
Oldalra nyúlok és lekapcsolom a villanyt, így már csak a lenyugvó nap halvány fénye világít be. Combjába markolok, egy apró nyögés hagyja el a száját, majd tovább csókolom az állvonalát. Csípőjébe markolok, lábait egészen mellkasomig húzza fel, száját apró sóhajok hagyják el.
Az egész érzelemmentes. Nem jelent számomra semmit, hiszen csak egy újabb ribanc aki az utamba tévedt.
A nevemet sóhajtja, amint ajkaimmal átkalandozok mellkasa környékére.
Hangos csörrenéssel szólal meg telefonom. Kinyújtom a kezem viszont ő megfogja és visszahúzza.
- Lehet, hogy fontos - mondom, miközben ajkát enyéimre illeszti.
- És lehet, hogy nem - válaszolja. Nem törődve vele nyúlok utána, megnézem a kijelzőt és egy pillanatra lefagyok. Genevieve. Kinyomom majd felkelek az ágyról és kisétálok.
- Hova mész?
- Csak szükségem van egy kis időre.
Kimegyek az ajtón, telefonomat a kezemben szorongatom. Ahogy leérek a pultra támaszkodok és felbontom az egyik whiskys üveget. Töltök magamnak és lassan iszogatni kezdek.
Újra megszólal a telefonom. Ezúttal sms-em jött Genevievetől.
"Hívj fel. Szükségem van valamire." Nem törődök vele csak tovább iszom az italom és próbálom elfelejteni. Nem akarok tudni róla.
- Nem jössz vissza? - kérdezi G. Ránézek, fel van már öltözve, és olyan semmilyen érzést kelt bennem.
- Tudod hol a kijárat - mondom majd újból az italomba kortyolok. Felhorkan, majd a bejárati ajtó felé veszi az irányt. Utána nézek és ekkor rájövök, hogy miért őt szemeltem ki most. Hasonlít Genevievre. Nagyon hasonlít. Viszont ez nem elég ahhoz, hogy helyettesítse őt.


Ui.: A rész (újboli) késését a tanulással lehetne megmagyarázni, illetve kisebb ihlethiány következett be. Most igazán le vagyunk maradva hiszen a többi történetünkben sem érkezett igazán rész. Reméljük, hogy azért még itt maradtok velünk, és reméljük, hogy tetszett a rész is. Továbbá köszönjük az előző részhez/részekhez jött kommentet és az újabb feliratkozókat.

7. Fejezet - Feszültség

Genevieve a sarokban ül és a plafont bámulja. Térdeit felhúzta, kezeit lábai közé ékelte. Igen, megint őt nézem. Sóhajt majd tekintetét a plafonról a földre vezeti.

Súlyomat bal lábamról a jobbra helyezem át. Gondolkodni akarok valamiről, de a fejem teljesen üres és nem jut eszembe semmi. Újból felmordulok, melyre Genvieve rám emeli barna szemeit.

- Inkább ülj le!

Úgy teszek. Vele szembe ülök le, hátamat a hűs falnak támasztom. Még ruhán keresztül is érezni lehet azt a furcsa hideget amely belőle árad, akár egy szellemi érintés. Kiráz a hideg.

- Innen úgy sem szabadulunk egy ideig... - kezdem. - szóval megismerkedhetnénk jobban. - Rámosolygok.

- Szerintem már eleget ismerkedtünk - gúnyosan rám mosolyog.

- Genevieve - próbálom jobb benyomásra bírni. - Mi bajod lehet, ha velem vagy.

Gondolkodást tettet.

- Rád hallgattam - kezdi nyugodtan - és egy rohadt liftbe ragadtunk, akár órákra! - szinte már kiabál. Feszült és dühös, ezt kitudom következtetni a heves levegővételéről. Mellkasa gyorsan emelkedik, s már-már hallom szíve dobbanását.

- Önző vagy Genevieve - mondom a földet bámulva.

- Miért? - szemeit rögtön rám szegezi. 

- Mert minden percet magadnak akarsz. - Nadrágomat piszkálom.

- Mindenki akar valamit - engem néz még mindig, kitartóan, mintha azt akarná, hogy visszanézzek rá. 

- Te mit? - ezúttal rá tekintek. 

- Vissza akarom kapni az elvesztegetett perceim, és azt akarom, hogy megértsd az érzéseim. - Halkan mondja ki a szavakat. 

- Nem kaphatsz meg mindent. - Újra a nadrágom kezdem el piszkálni. 

Szemem sarkából látom, hogy még mindig engem vizslat. Felvonom a szemöldököm.

- Akarsz valamit?

- Most komolyan? - hangja feszültségről árulkodik. - Louis, most komolyan ez a válaszod? Nem kaphatok meg mindent?
Becsukom a szemem, várva, hogy folytassa, de nem teszi.
- Nem tudom mit mondhatnék - válaszolom. Erősen gondolkozom, viszont semmi használható nincs a fejemben.
- Honnan is tudhatnád?! Fogalmad sincs mit érzek.
Már kezd melegebb lenni a liftben ezért leveszem az öltönyömet és magam mellé rakom, majd feltűröm ingem ujját. Genevieve is követi példámat. Dzsekijét ledobja maga mellé, és nem tudom eldönteni, hogy a feszültség miatt. Tekintetem elkalandozik áttetsző pólója hatására, viszont túl sokáig.
- Ne bámuld a melleim! - szólal meg.
- De én nem is... - kezdem, aztán eszembe jut: miért hazudjak, ha úgy is észrevette? - Jól van.
Beharapja alsó ajkát. Zaklatottan kezdek el feszengeni, mintha kinőttem volna a saját testem. Szemeim inkább a plafonra vándorolnak és próbálom Genevieve-t kizárni a gondolataimból. Gondolkozni kezdek. Vajon hány órája lehetünk már itt, összezárva? Nem tudom pontosan mikor kerültünk ide, ahogy azt sem hányszor gondoltam arra, hogy megcsókolom.
Hangokat hallok. Érzem, ahogy indulni kezd a lift, kicsit rázkódva majd egyre egyenletesebben. Egymásra pillantunk, tekintetünk örömöt sugároz. Nem is tudom mit érzek pontosan, talán lett volna alkalmam közelebb kerülni hozzá.
Mindketten felállunk, kezünkben a kabátjainkkal. Kinyílik az ajtó és egyszerre lépünk ki rajta. Genevievre mosolygok, majd elindulok éppen az ellenkező irányba mint ő. 

6. Fejezet - A főnök

A csésze hangos csapódása kellemetlen érzést hagyott füleimben. Ezt az érzést figyelmen kívül hagyva széles mosolyra húzom számat.
- Genevieve, azért ennél jobb üdvözlésre gondoltam. - Próbáltam vicces hangot megütni.
A lány még mindig mozdulatlanul áll. Kezeimet az asztalra rakom és ujjaimat összekulcsolom magam előtt. Felvonom a szemöldököm.
- Ülj le, kérlek. - Az előttem lévő szék felé bólintok. Lassan megmozdul, viszont hátrálni kezd. Átlépi a küszöböt majd megfordul és gyorsan indul el az ellenkező irányba.
Felállok és utána megyek. Mikor utolérem megfogom az alkarját, ami hatására felém fordul.
- Ez egy munka! - emelem fel a hangom. - Itt nem támaszkodhatsz az érzéseidre Genevieve! Felnőttként kell gondolkoznod, az életedet nem cseszheted el egy este miatt!
Lassan elengedem karját.
- Látni szeretnéd az irodád?
Bólint. Elindulok jobbra a folyosón, pár másodperc múlva hátranézek, hogy követ-e. Követ. Beszállunk a liftbe, egyikünk sem szól a másikhoz. Érzem a közöttünk vibráló feszültséget. A feljáró másik sarkába húzódik, próbál távolabb lenni tőlem. Normális esetben ilyenkor ellövök egy viccet vagy megpróbálok beszélgetést kezdeményezni, de úgy érzem, hogy most a némaság a legjobb amit tehetek.
- Mi az? - kérdezi hirtelen.
- Hm? - nem értem mire céloz. Nem figyeltem.
- Miért bámulsz?
- Nem bámullak - vágom rá. - Nézlek. Szeretem nézni a szép embereket.
Egy pillanatra mintha elfelejtene levegőt venni.
- Nem vagyok szép. - Mondja másodpercek múlva.
- Jól van.
Kinyílik a lift ajtaja. Először Genevieve megy ki, aztán én.
- Akkor nem vagy szép. - Hatásszünetet tartok. - Gyönyörű vagy.
Mellé lépek, látom ahogy mosolyog. Elhaladunk az irodák előtt, az emberek köszönnek, melyeket viszonzok. Egyiknél megállok, kinyitom az ajtót és előre engedem. A helyiségben a pasztell színek uralkodnak: fehér, szürke és némi színes kiegészítő. Középen egy asztal van, mely világos fából készült, rajta egy laptop, az íróasztal jobb oldalán fehér olvasólámpa, bal oldala pedig üres. Az egyik falon kis polc van, teljesen üresen.
- Tetszik? - Érdeklődöm. Nagy mosoly jelenik meg arcán, közben bólogat. Szeme megakad a laptopon.
- Az miért van itt?
- Az a tiéd - válaszolom.
Még szélesebb mosoly jelenik meg arcán. Leül a székbe, teste belesimul a fekete bőrbe.
Csörögni kezd a telefonom. Megnézem a kijelzőt.
- Genevieve nekem most el kell mennem, ha bármi van az irodámba megtalálsz. Taylor hamarosan idejön, hogy megmutassa a dolgokat.- Mondom majd elindulok az ajtó felé.

Már körülbelül egy órája ülök a székemben ahol fogadom a hívásokat és rendezgetem a papírokat. Egyik pillanatban halk kopogást hallok amire felkapom a fejem. Az ajtó résnyire ki van nyitva s Genevieve áll ott.
- Mit szeretnél?
- Azt szeretném tudni, hogy ugye nem azért vettél fel pont engem mert akarsz valamit vagy ilyesmi?
- Azt hittem Taylor mindent elmondott.- Felelem rá se nézve.
- Igen.
- Az a válasz.- Ezután kimegy. Egy pillanatra utána nézek hátha látom még távolodó alakját, de nem. Az ajtó túlságosan is sokat takar.
Újból a papírjaimra nézek, amiket most még rendezetlenebbnek látok mint eddig. Végül annyiban hagyom a dolgot. Nem lehet ekkora zajban dolgozni - morgolódok, holott az egész emeleten csak én vagyok. Körbe nézek, hogy megláthassam honnan jönnek a hangok. Mögöttem lebeg a függöny. Hát persze. Az ablak. Csakhogy én nem nyitottam ki. Halkan szidni kezdem Taylort. Megmondtam neki, hogy ne járkáljon az irodámban és ne nyúljon a dolgaimhoz.
Gyorsan egy kupacba szedem a dolgaimat, kikeresem a fiókomból a megfelelő mappát. Egy tucat papír alatt megtalálom a fekete dossziét. Kirángatom a lapok alól majd visszatolom a fiókot. Az irattartó kapcsa olyannyira sötét, hogy elveszik rajta s muszáj kitapogatnom.
Az iratokat belerakom, mikor lecsukom felpúposodik. Szereznem kell egy új mappát. Fekete táskámba pakolok mindent, telefonom zsebembe süllyesztem, kulcsomat kezembe veszem. Táskámat vállamra rakom mikor kiérek,előkeresem a megfelelő kulcsot majd a lift felé megyek. Beszállok a feljáróba és várok. Körülbelül fél perc elteltével megáll és kinyílik az ajtaja. Már távolról is felismerném a hosszú - világosbarna - hajat, a természetes arcot és az alacsony testet.
- Oh - mondja lehangolva. Visszaakar fordulni de megfogom a karját és magam felé rántom.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük - mosolygok rá. Behúzom a liftbe, melyre megforgatja szemeit.
- Azt hittem mindegy, hogy a lépcsőn megyek-e vagy itt - szarkasztikusan mosolyog.
Hirtelen megremeg a lift, a lámpa pislákolni kezd. Elvesztem az egyensúlyom és a falnak dőlök, ahogy Genevieve is. Megnyomom az első emelet gombját, de nem indul el. Újra megpróbálom majd másodpercenként kezdem el nyomkodni dühömben. Már csak a kék fény nyújt némi világosságot. Ledobom a táskám a földre majd neki dőlök a falnak és várok.